Viszonteladóknak

Cégbemutató

Cégünkről

A HALywood Food Kft. 2008. december 16-án jött létre azzal a céllal, hogy a pet piacon belül a rágcsáló szegmensben is elültesse a felelős állattartás gondolatának magvát, és minőségi változást vigyen a rágcsálókat tartó családok és ezen keresztül a rágcsálók életbe.

A cég története egy saját tulajdonú tengerimalac tenyészetben kezdődött, ahol azzal a sajnálatos ténnyel szembesültünk, hogy a kereskedelmi forgalomban lévő tápok nagy része nem felelt meg a kisállatok igényeinek. Az állatok problémáinak mindegyike visszavezethető volt a nem megfelelő eleségre. Ez a tény ihlette a HALywood tápok elkészítését, amely több tenyésztővel együttműködve, szakszerű, tudatos fejlesztés révén szemmel látható változásokat eredményezett az állatok egészségi állapotában és hangulatában.

Mivel ez a probléma jelen volt minden olyan ember életében, akik szerették volna helyesen és lelkiismeretesen gondozni kisállataikat, egyre nagyobb igény keletkezett az általunk kifejlesztett eleségekre, amely létrehozta a HALywood termékcsaládot.

2009 áprilisában nagy előrelépést jelentett, amikor a magyarországi és Közép-európai kistérségi piacokat takarmányokkal ellátó, ló- és nyúltakarmány gyártásban piacvezető technológiával rendelkező Central Soya Feed Kft. tulajdoni részt vásárolt cégünkben. Ezzel a HALywood Food Kft. a Central Soya Feed Cégcsoport tagjává vált és megkezdődött a HALywood termékek magyarországi értékesítése.

Central Soya Cégcsoport

Central Soya Feed Cégcsoport

Central Soya Feed

HALywood filozófia

A HALywood filozófiája, hogy egy rágcsáló házi kedvenc is élhet olyan egészséges és boldog életet a család gondoskodásának középpontjában, mint egy kutya vagy egy macska.

A felelős állattartás terjedésének köszönhetően napjainkban már teljesen elfogadott gondolat, hogy egy kutya vagy egy macska is teljes jogú tagja lehet egy családnak. Sajnos a rágcsáló házi kedvencek tekintetében ez a felfogás még nem terjedt el széleskörűen hazánkban. Habár egyre nagyobb igény van arra, hogy ezeket a kisállatokat is kiváló tenyészetekből vásárolják meg az emberek, mégis sokan még mindig csak egy rövid életű, könnyen pótolható állatkát látnak bennük.

A HALywood célja, hogy ezt az általános felfogást megváltoztassa és felhívja ez emberek figyelmét a rágcsálók megfelelő tartására, etetésére, és mosolyt fakasztó szokásaikra, hogy ezeket a kisállatokat is különleges, egyéniséggel rendelkező házi állattá tegye az emberek szemében.

Termékeink

HALywood - ISO22000 Cégünk nagyon fontosnak tartja a vevői bizalom és elégedettség megtartását. A HALywood termékek kiváló minőségű, friss alapanyagok felhasználásával folyamatos minőség-ellenőrzés mellett készülnek, melyet az SGS Hungária Kft. által tanúsított ISO 22000 minősítés is tanúsít.

HALywood Tengerimalac-eledel

HALywood - Gond nélküli gondoskodás Tenyésztői minőségű granulált táp.
Magas C-vitamint tartalma nélkülözhetetlen a tengerimalacok számára. Különösen ajánljuk vemhes malacok számára.
Kiszerelés: 1000g
Gyűjtő: 10 x 1000g

HALywood Tengerimalac-eledel +

HALywood - Gond nélküli gondoskodás Tenyésztői minőségű táp.
Hőkezelt gabonapelyhekkel kevert granulált táp, mely a szükséges tápanyagokon kívül az állat ízlésének is megfelel.
Kiszerelés: 1000g
Gyűjtő: 10 x 1000g

HALywood Törpenyúleledel

HALywood - Gond nélküli gondoskodás Tenyésztői minőségű táp.
Okszerű fehérje és energia tartalma az állat jó kondícióját és hosszú élettartamát biztosítja.
Kiszerelés: 1000g
Gyűjtő: 10 x 1000g

HALywood Törpenyúleledel +

HALywood - Gond nélküli gondoskodás Tenyésztői minőségű granulált táp hőkezelt gabonapelyhekkel keverve, mely nemcsak egészséges, de a nyuszik is kedvelik.
Kiszerelés: 1000g
Gyűjtő: 10 x 1000g

HALywood Csincsillaeledel

HALywood - Gond nélküli gondoskodás Tenyésztői minőségű táp.
Melasz és cukortartalmú összetevő nélküli teljes értékű takarmány, mely kiváló eledel a válogatós csincsillák számára.
Kiszerelés: 1000g
Gyűjtő: 10 x 1000g

HALywood Degueledel

HALywood - Gond nélküli gondoskodás Tenyésztői minőségű táp.
Melasz és cukortartalmú összetevő nélküli, hőkezelt gabonapelyhekkel kevert táp, mely a cukorbetegségre erősen hajlamos deguk ízletes elesége.
Kiszerelés: 500g
Gyűjtő: 10 x 500g

HALywood Hörcsögeledel

HALywood - Gond nélküli gondoskodás Tenyésztői minőségű táp.
Speciálisan hörcsögök számára készített teljes értékű takarmány, amely minden szükséges tápanyagot és ízletes falatokat is tartalmaz, és mindezek mellett megtartja az állat jó kondícióját.
Kiszerelés: 500g
Gyűjtő: 10 x 500g

HALywood Egéreledel

HALywood - Gond nélküli gondoskodás Tenyésztői minőségű táp.
Ízletes, tápanyagokban gazdag teljes értékű takarmány, amely amellett, hogy egészséges, finom is.
Kiszerelés: 500g
Gyűjtő: 10 x 500g

HALywood Borsószirom

HALywood - Gond nélküli gondoskodás Hozzáadott adalék nélküli, cukormentes, természetes összetevőből készült jutalomfalat minden rágcsáló számára.
Kiszerelés: 350g
Gyűjtő: 10 x 350g

HALywood Magkeverék

HALywood - Gond nélküli gondoskodás Folyamatosan ellenőrzött, válogatott, friss magvakból álló kiegészítő takarmány, mely remek étrend kiegészítő a tápok mellett a deguk, egerek, patkányok és hörcsögök számára.
Kiszerelés: 500g
Gyűjtő: 10 x 500g

HALywood Réti széna

HALywood - Gond nélküli gondoskodás Vékony szálú, friss sarjú széna, mely minden kisállat számára elengedhetetlen kiegészítő takarmány.
Kiszerelés: 10L
Gyűjtő: 10 x 10L

HALywood Faforgács

HALywood - Gond nélküli gondoskodás Nagy szemű, hófehér, pormentes alom rágcsálók és más kisállatok számára.
Kiszerelés: 10L
Gyűjtő: 10 x 10L

A HALywood termékek a Tolnagro Állatgyógyászati Kft. kizárólagos forgalmazása révén kerülnek értékesítésre Magyarországon:
Értékesítési pontjaink

Szakmai támogatás

Cégünk a tenyésztői minőségű termékeken kívül, szakmai hátteret is nyújt partnerei számára.
A termékek mellé, olvasmányos tájékoztató füzeteket biztosítunk a rágcsálókkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról, melyekhez a vásárlók térítésmentesen hozzájuthatnak a partner üzletekben.

Az esetlegesen felmerülő egyéb kérdésekre rágcsáló szakértőnk folyamatosan válaszol a weboldalunkon működő fórumokon.

Reméljük, hogy termékeink elnyerik tetszésüket, és azon szakképzett kereskedők között köszönthetjük Önt is, akik cégünk szakmai támogatásával részt vesznek a megfelelő rágcsálótartás meghonosításában hazánkban.

Sikeres jövőbeni együttműködésben bízva!

Reischl Sámuel
ügyvezető igazgató

Kormányrendelet

Kormányrendelet a kedvtelésből tartott állatok védelmében

Minden, amit tudni kell!
Kérdezzen - válaszolunk!
Tovább »

Hírlevél

Íratkozz fel hírlevelünkre, legyél naprakész gazdája kedvencednek!

Tenyésztők

Ismerd meg azokat, akik minket választottak!
Tovább »

Viszonteladóknak

Ismerje meg cégünket és válasszon minket!
Tovább »

Mintabolt

HALywood Mintabolt
Vásárlással kapcsolatban kérdezd kollégáinkat Mintaboltunk honlapján!
tovább »